Fajok

Altmer

A Elder Scrolls Lapok wikiből


Egy átlagos altmer férfi ábrázolása.
A birodalmiak a Nyár-sziget dölyfös, magas, aranybőrű embereit nemes elfeknek hívják, de ők magukat csak altmereknek vagy "civilizált embereknek" nevezik. Az ayleidák mint Salache utaltak rájuk. A birodalomban a "nemest" leginkább a "büszke" vagy "sznob" értelemben használják, és mivel az altmerek tényleg viselik ezeket a jegyeket, a "kisebb fajok" kevés szeretetet viselnek irántuk. Némi igazsággal bár, de önhitten úgy gondolják, hogy ők Tamriel legcivilizáltabb faja. A birodalom általános nyelve, a tamrieli az altmer beszéden és íráson alapul, és a birodalom legtöbb művészete, mestersége és tudománya az ő hagyományaikból építkezik. Ennek ellenére az altmerek pedáns – már-már önhitt – önbizalmát nehéz elviselni. Fürgék, intelligensek és erős akaratúak, így ők a legtehetségesebbek a misztikus harcművészetekben, illetve azzal kérkednek, hogy a fenséges fizikai természetük messze ellenállóbbá teszi őket a betegségekkel szemben, mint más "kisebb fajt". Ennek ellenére valahogy mégis érzékenyek a tűzre, fagyra és villámra.
A nemes elfek Tamriel leghosszabb életű és legintelligensebb fajai között vannak. Ezért sokszor nagyon jól bánnak a mágiával, hiszen a századok alatt könnyen elsajátítható ez a művészet. A hihetetlen erős elméiknek köszönhetően néhány altmer természeténél fogva immúnis a bénulásra.
A 2E 874-ben kiadott "Birodalomkörnyéki zsebkalauz" (vagy röviden csak Birodalmi zsebkalauz) első kiadása egy 1E 2820-ban íródott része az altmerek fajegészségtelen gyermekgyilkosságáról ír, azaz a tíz újszülöttjükből kilencet halálba taszítottak tisztátalan vérvonaluk miatt. Azt is említi még, hogy a neveik csupán a saját nyelvük számainak kombinációja, és majdnem az egész kultúrájuk a szociális helyzetük fitogtatása körül forgott. Hogy ez az írás mennyire megbízható és elfogulatlan, az legalábbis kétséges, mivel a dokumentumot nagyban birodalmi eszmék által áthatott nézőpontból írták, és sok ellenvetést írt a margóira egy névtelen elf.
A Zsebkalauz harmadik változata (melyet csak jóval később, 3E 432-ben adtak ki), már nem említi ezeket a szokásokat – vagy azért, mert már megszűntek, vagy sohasem léteztek, vagy pedig egyszerűen nem írták le őket; ezt nem tudni.




Argóniai

 


Illusztráció egy átlagos argóniai férfiról
Az argóniaiak (anyanyelvükön, jelül: Saxhleel, ami azt jelenti: "A gyökerek népe") a Feketemocsár hüllői. Kevésbé ismertek, és még kevésbé értik meg őket. Határaik többéves védelme során a gerillaháborúk szakértőivé váltak, és természetes adottságaiknak köszönhetően otthon érzik magukat szárazföldön és vízen egyaránt. Hatékonyan alkalmazkodtak élőhelyük csalóka mocsaras vidékéhez, és természetes immunitást fejlesztettek ki olyan mérgek és kórokozók ellen, amelyek már számos halált okoztak a régió felfedezésére vágyók körében. Látszatra kifejezéstelen arcuk talán gyenge intelligenciára utalna, ellenben sok argóniai igen jártas a mágiában. Persze jó páran lopással vagy erőszakkal tudnak csak életben maradni, de természetes gyorsaságuknak köszönhetően ezekben is kiválóak. Általában zárkózott nép, bizalmuk elnyeréséhez sok idő kell, nehéz megismerni őket, ugyanakkor hihetetlenül hűségesek, és utolsó leheletükig harcolnak azokért, akiket a barátjuknak tekintenek.
Bár az argóniaiak első pillantásra hüllőnek tűnnek, valójában olyan hal és kétéltű tulajdonságokkal is rendelkeznek, mint például a víz alatti lélegzés, a füleik mögötti kis kopoltyúk, vagy az ebihal és az angolna mozgására emlékeztető úszás, amely közben farkuk oldalirányú mozgatásával hajtják magukat. Számukra sajnálatos módon pont azon jellemvonásaik miatt, melyeknek köszönhetően olyan jól elboldogulnak mocsaras élőhelyükön, ideális nehéz fizikai munkát végző rabszolgákká váltak Morrowind bizonyos régióiban, ahol más faj nem tudna életben maradni. Morrowindben gyakran fogják be őket rabszolgamunkára a khajiitokkal egyaránt. Annak ellenére, hogy a Birodalom többi részén ez illegális, a morrowindi dunmerek számára már jó ideje mégis megengedett a rabszolgatartás. Ez is annak a szerződésnek egyik feltétele volt, aminek köszönhetően Morrowind a Birodalomhoz csatlakozott, és ami engedélyezte a dunmerek számára, hogy ősi hagyományaikat továbbra is őrizhessék, ahogy például ezt is. Végül Helseth király politikai és erkölcsi okokból eltöröltette Morrowindben a rabszolgaságot.

Feketemocsár, az argóniaiak otthona

 

  Személyiség

Emberi vagy mer szemmel az argóniaiak a legzárkózottabb személyiségek egész Tamrielben, és emiatt gyakran azt feltételezik, sem személyiségük, sem érzelmeik nincsenek. Ez azonban természetesen nem igaz; az argóniaiak csupán nem arckifejezésekkel mutatják ki érzelmeiket, mint ahogyan az emberek vagy a merek. Az egyetlen érzelem, amit arcukkal ki tudnak fejezni a harag, és azt is csupán fogaik kivillantásával és szemeik összeszűkülésével jeleznek.

  Vallás

Az argóniai vallás nagyrészt ismeretlen, de valószínűleg Sithisszel kapcsolatos (mindegyik argóniait, aki az Árnyék jegy szülöttje, átadnak a Sötét Testvériségnek és árnypikkelyesnek bélyegzik). Az argóniaiak a szisszfákat is imádják, azonban jelenleg még ismeretlen, hogy mik is azok valójában. A Birodalmi zsebkalauz első kiadásában tévesen arra utalnak, hogy a szisszfa az argóniaiak egy külön fajtája, ami csúf és törékeny, ugyanakkor intelligens is. Más megbízhatóbb források szerint a szisszfa egy az argóniaiak által szentnek tekintett, ősi, érző fa, amely egy olyan nedv-szerű gyantát termel, ami megkeményedve páncélnak ideális. A szisszfa nedv lenyelve rendkívül hallucinogén, ahogy azt az Oblivion-válság alatt történt eseményekből megtudhatjuk.

Egy argóniai gyógyító művészi ábrázolása

] Megjelenés

Az argóniaiak változtatják a nemüket; egy bizonyos neműként (férfiként vagy nőként) eltöltött időt neveznek egy élet-fázisnak. Az ifjú argóniaiaknak bármilyen nemük lehet. Külsejük változó a teljesen gyíkszerűtől a majdnem emberiig; ez attól függ, mennyi szisszfanedvet nyeltek le ifjúkorukban, amelyre ünnepélyesen az Elnevezés napján kerül sor. Ősi barlangrajzok olyan alakokat ábrázolnak, amelyek inkább fákra, és nem argóniaiakra emlékeztetnek.

  Törzsek

Az argóniaiak általában törzsekben élnek, mindegyiknek megvannak a saját szokásaik és a különböző megjelenésük. Néhány ismert törzs:
  • Agacephek: Legtöbbjüknek hegyes arca van és világoszöldtől narancssárga színben pompáznak. Argónia belső területén élnek, közel a szisszfákhoz.
  • Archeinek: Azokban az időkben, mikor más fajok ültetvényeket szerettek volna létrehozni Argónia területén, az Archeinek nagyon erősek voltak. Legtöbb pénzüket úgy szerezték, hogy saját fajtársaikat adták el rabszolgának. Mivel a többi faj hamar rájött, hogy Argónia nem megfelelő hely az ültetvényeik számára, csődbe mentek.
  • Paatru: Azt beszélik, varangy szerűek. Argónia belső területein élnek.
  • Sarpa: Szárnyasoknak emlegetik őket, de senki sem tudja, hogy szó szerint kell-e érteni. Argónia belső területén élnek.
  • Nagak: Azt mondják róluk: "tűhegyes, csöpögő méregfogakkal teli óriási szájuk van". Általában 2-2.5 méter magasak, sok esetben inkább kígyókra hasonlítanak, nem argóniaiakra. Mikor más fajok ültetvényeket szerettek volna létrehozni Argóniában, többnyire útonállókként éltek, kirabolták az arra haladó karavánokat. Mikor azonban az ültetvényesítésre tett próbálkozások megszűntek, otthagyták az utakat és visszavándoroltak a mocsár belső területeire.



Bosmer

 


Egy átlagos bosmer férfi ábrázolása.
A bosmerek Valenvadon (egy erdővel borított tamrieli tartomány) különböző barbár elf klántörzsei. A birodalomban általában csak mint erdei elfek utalunk rájuk, de ők "bosmernek" vagy "fanedvű lényeknek" nevezik magukat. A "fanedv" az erdei elfek vad élénkségére és energiájára utal, szemben a szigorúbb, morcosabb altmer és dunmer rokonaikkal. Visszautasítják az aldmeri nemesi kultúra merev, előírásszerű hagyományait, és inkább a regényes, saját földjükkel harmóniában lévő létezést kedvelik, annak vad szépségével és teremtményeivel együtt. A nemes- és a sötét elfek gyors mozgású és felfogású rokonaiként - na meg persze a kíváncsi természetüknél fogva is - remekül alkalmasak felderítőknek és tolvajoknak. De a bosmereket legfőképpen az íjazási tehetségük miatt dicsérik: nincsenek jobb íjászok szerte Tamrielben. Ezen kívül jó érzékük van ahhoz, hogy egyszerűbb teremtményeket irányítsanak. A Zöld Paktumuk részeként vallásosan húsevők és kannibálok, és nem bántják a fákat vagy a növényi életet, bár nem irtóznak attól sem, hogy mások által készített fa vagy növényi dolgokat használjanak.
Valenvadon elfjei mindig is politikai vitákban álltak Tamriel más fajaival, de soha nem viseltek hadat más nemzet ellen, csak megvédték saját földjeiket, de azt rengetegszer: egészen Elsweyr khajiitjaitól Nyár-sziget nemes elfjeivel bezárólag. Egyik ilyen, khajiitokkal való csatározás adta a Vegyes egységek taktikái című könyv alapjait is.
Soha nem kötöttek igaz szövetséget más nemzetekkel. A bizalmatlanságot a Zöld Paktumuk miatti rituális kannibalizmusuk szülte. Ezen kívül más bosmer sajátságok és hagyományok kényelmetlenné teszik számukra a kötött városi életet, melyet más fajok már megszoktak. Ráadásul sem Valenvadon sok megszállása, sem pedig Camoran Usurper kolóviai-fennsíki és egyéb tartományokban végrehajtott fosztogatása sem segített a beilleszkedésben.


Breton

 


Egy általános breton férfi ábrázolása.
A bretonok az almeri-nede meretik korbeli emberfajták (manmer) emberi leszármazottja, és most Sziklaföld tartomány lakosai. Kultúrájukban és nyelvükben azonosak, de politikailag több részre oszlottak, mivel Sziklaföld egy széthúzó provincia. Bretonok alkotják a hatalomért versenyző hűbéri királyságok parasztságát, katonaságát és a varázsló elitjét is. Sokan tehetséges mágusok, velük született mágia-ellenállással. Elvont gondolkodásukban tükröződő szakértelmükről és színpompás hagyományaikról ismerkszenek meg. De nem ők a tartomány egyetlen faja; bár a Bjoulsae-folyó ló-embereit és a Terjedelem boszorkányembereit is lehet bretonoknak tekinteni, de inkább csak azért, mert ott élnek.
A bretonok eredét Tamriel történetének Első Érájára lehet datálni, amikor az aldmerek nagyban keveredtek a nede emberekkel, háborúban és hosszú egymás mellett élésben egyaránt. Míg az aldmerek uralták Tamrielt, a manmerek alacsonyabb osztálybeli polgárokként éltek, miközben támogatták mer féltestvéreiket. Miután pedig az aldmer elvesztette a területét, a megmaradt manmerek keveredtek az irányító ember fajokkal. A mai modern bretonoknak egy eléggé felhígult eredete van, de ez pozitívan tükröződik a mágiában való jártasságukban.
A breton kultúra a hűbéri rendszer alatt működik, társadalmuk pedig mezőgazdasági és rangsor szerinti (hierarchikus). Fejedelmek uralkodnak a kastélyokon és a félfa házakból álló falvakon. A városok burjánzó kereskedelmi központok.

Dunmer

 


Egy átlagos dunmer férfi ábrázolása.
Dunmer, illetve sötételfek (vagy Moriche-k az ayleid nyelvben), a Keleti Birodalom sötét bőrű elfjei. A "sötét" jelzőhöz gyakran más-más jelentést társítanak, többek között olyanokat mint "sötét bőrű", "komor" és a "sors kárhozottjai". A dunmerek örömmel veszik fel bármelyik jelentéstartalmat. A birodalomban a "sötét elf" használat az elterjedt, de morrowindi otthonukban és aldmeri testvéreik között dunmernek szólítják magukat. A sötét bőrű, vörös szemű elfek nagy értelemmel, erős- és mozgékony fizikummal rendelkeznek, és ez teszi őket hatalmas harcosokká vagy varázslókká. A harcmezőkön úgy lehet őket felismerni, hogy remekül egyesítik a kard, az íj és a pusztító mágia hatalmát. Személyükben kegyetlenek, zárkózottak és visszahúzódók, gyanakvóak és megvetőek a többi fajjal szemben. A vulkanikus Vörös-hegyben való életük elképesztően ellenállóvá tette őket a tűzzel szemben; csak nevetnek, mikor egy-egy tűzlabdát repít feléjük az ellenség.
A többi faj bizalmatlanul áll hozzájuk. Gyakran büszkék, kegyetlenek, szívtelenek, illetve a fiatal nők közismertek a szabad szerelmükről. Hatalmas erejük és tudásuk ellenére a bosszúálló természetük, az évszázados viszálykodásuk, árulásaik és rossz hírnevük miatt nem tudtak nagyobb befolyásra szert tenni. A Morrowinden kívül született dunmerek, vagy azok, akik birodalmi hagyományok szerint nevelkedtek, általában sokkal barátságosabbak őshonos társaiknál.

 Társadalom

Az őshonos dunmerek hajlamosak lenézni a "külföldieket", azokat, akik más fajúak vagy Morrowinden kívül született dunmerek; bár ennek mértéke területről területre változik. A dunmerek szülőföldje a birodalom távol-keleti része, Morrowind (ahol megtalálható Vvardenfell szigete is). A rabszolgaság nagyon elterjedt Morrowindben, a rabszolgák pedig vagy khajiit vagy argóniai leszármazottak, bár az emberek és a mer fajok is sínylődtek már itt rabszolgaságban. Tamrielben tilos a rabszolgatartás, de azzal a feltétellel csatlakozott Morrowind a birodalomhoz, hogy a dunmerek megtarthatják a saját ősi és szent szokásaikat. Bár később kiderül, hogy a rabszolgaságot eltörlik és a rabszolgákat a Dres-ház és a Hlaalu-ház felszabadítja.
Bár a sok dunmer már beolvadt a birodalmi és egyéb idegen kultúrákba, majdnem mindenki megtartotta a hagyományaikat és értékeiket, sőt néhányuk jobban szereti a hamuföldiek tradicionális életét élni - azaz kis ősközösségeket alkotnak a sivatagokban, Hamuföldek perzselt talaján és Legelőföldek pusztáin. Hamuföldeken az ősi törzsek jogi környezet nélkül irányítanak, és gyakran egy látnok vagy javasasszony által diktált szabályok, rituálék és ősi hagyományok szerint élnek, míg a többiek csatlakoztak a nagyházakhoz és olyan városokat alapítottak, mint Balmora vagy Vivec; de a terület annyira kíméletlen és veszélyes az alitok és a szirti repkedők miatt, hogy a birodalmiak nem merészkednek ki.
Azt mondják a dunmerekről, hogy a környezetük határozza meg őket. Egy példa erre a Vörös-heggyel való kapcsolatuk, amely úgy emelkedik ki a közös tudatukban, mint ahogyan azt fizikailag teszi a felszínen. A hamuja és lávája úgy formálta meg a vvardenfelli lakosok viselkedését, mint ahogyan azt a tájjal tette.

 Történelem

Maguk a dunmerek, akiket korábban chimerként (megváltozott nép) ismertünk, a daedrát imádják, míg a Nyár-sziget másik lakói, az aldmerek, akik az aedrát imádták. Sötét bőrszínüket a Vörös-hegyi csata alatt szerezték, ahol megölték az ősi és tisztelt hőst, Nerevart (akinek reinkarnációját a Morrowindben a játékos éli meg, hogy legyőzze Dagoth Urt). Nerevart valószínűleg a saját Tribunalja ölte meg; Vivec, a harci-költő, Sotha Sil az óramű varázsló és felesége, Almalexia. Ők hárman valószínűleg akkor ölték meg Nerevart, amikor a halhatatlanságot szerette volna elérni, és "élő istenné" válni. A Tribunal Templom az állítja, hogy Nerevar a csatákban - a dwemer királlyal, Dagoth Urral vagy a Vörös-hegynél - szerzett sebeibe halt bele.
A hagyományos történelem úgy tartja, hogy a daedra Azura (az alkony és a pirkadat istennője, Nerevar szövetségese) mérges lett azért mert hagyták, hogy ilyen szégyen megtörténjen, ezért az egész chimer fajt büntette, így bőrüket Hamuföldek feketéjére változtatta, szemüket pedig szívük vörösére. Néhány tudós azt mondja, hogy ez teljes mértékben csak egy mese. Három kedvelt töltelékszavuk a "csali", az "n'wah" és a "s'wit".


Birodalmi

 


Egy tipikus birodalmi férfi ábrázolása.
Talos ideje előtt cyrodilekként vagy cyro-északiakként is ismertek voltak a művelt és jó hírű birodalmiak, akik Cyrodiil civilizált, világvárosi provinciájának őslakosai. Híresek a polgári hadseregük kiképzéséról és fegyelmezéséről is. Bár fizikailag kevéssé tiszteletet parancsolóak, mint más fajok, agyafúrt diplomaták és kereskedők, és ezek a jellemvonások a figyelemre méltó képességeikkel és kiképzésükkel – mint könnyűlovasság – együtt lehetővé tették számukra, hogy leigázzák a többi nemzetet és fajt, és hogy felállítsák a béke és gazdagság emlékművét, ami ma a dicsőséges birodalmat jellemzi. Az egyeduralmuk növekedett és csökkent is az érákon át, így a legtöbb történetíró három különböző birodalomról beszél. Cyrodiil folyamatos felemelkedése és bukása soha nem torkollott a kontinens újrafelosztásába, és mindegyik birodalom egy új időszámítást jelent a tamrieli történelemben.

 Megjegyzések

Az általános cyrodiili nevek, a nibeni építészet és a kolóviai harci hagyományok (hadsereg felépítése és a felszerelések) ismerősnek tűnhetnek, mivel a valós világbeli Római Birodalomról mintázták őket. Tamrielben sok ilyen párhuzam valójában az akaviri befolyás hatása, ami az első érából ered, amikor I. Reman és a legyőzött megszállók együttműködtek.

Khajiit

 


Egy tipikus khajiit Suthay-raht férfi.

Elsweyr, a khajiitok földje.
A khajiitok Elsweyr tartományból származó macskaszerű humanoidok; borotvaéles eszükről és mozgékonyságukról ismertek. Bár ezek a jellegzetességek kiváló tolvajokká teszik őket, a khajiitok félelmetes harcosok is egyben, de csak néhányuk rendelkezik a mágikus erők használatának képességével. Ez nem azt jelenti, hogy a khajiitok nem képesek a mágia használatára, mindössze kitartó gyakorlásra van szükség, hogy a mágiát akár agressszívan akár passzívan használva komoly lehetőségként vegyük számításba.
Élettanilag a khajiitok jelentős mértékben eltérnek az ember és mer fajoktól, nem csak a csontozatuk (farkuk van és lábujjhegyen járnak), a bőrük ("bunda" fedi a testüket), hanem az emésztésük és anyagcseréjük szempontjából is. A khajiitok az argóniaiakkal együtt alkotják a Birodalom úgynevezett 'állat fajait', a félig emberi félig állati tulajdonságaik miatt.
Nem tudni, lehetséges-e egy khajiit és egy más fajú egyesüléséből közös utód létrehozása, mert bár voltak ilyen gyermekekről szóló beszámolók a múltban, nincs egyetlen megfelelően dokumentált eset sem.

 Társadalom

Elsweyr, ami eredetileg húsznál is több független királyságból állt, modern formáját Másodkor 309-ben érte el, mikor Anequinai Keirgo és Pelletine-i Eshita egyesítették hosszú ideje viaskodó királyságaikat, ezzel belső osztályharcot robbantottak ki, ami rövid ideig azzal fenyegetett, hogy kezelhetetlenné válik. A korábbi királyságok mindegyike rendelkezett saját kormánnyal és nemességgel, akik egyszer csak azt vették észre, hogy összevonták, vagyis a vezetőik elárulták őket. Némi polgári lázongás és háborúskodás után egy Mane, Rid-T'har-ri'Datta, aki egyik félhez sem tartozott, helyreállította a békét a khajiitok között, mert "ígéretet tett az osztályoknak, hogy egyenlők lesznek a Két-Hold árnyékában, s megosztják erőiket a Két-Hold-Táncnak megfelelően". Érthetőbben megfogalmazva ez annyit jelentett, hogy a hatalmat forgó rendszerben megosztották a khajiit társadalomban a déli városlakók nemessége és az északi nomád törzsek főnökei között a Masser és Secunda fázisaihoz alkalmazkodva; a megállapodás -a Riddle'thar- idejének betartását pedig a Mane alig leplezett önkényuralma felügyelte.
A Mane, a nem hivatalos államfő már nem egy egyszerű khajiit, ő egyedi. A khajiit hagyomány szerint egyszerre csak egy Mane élhet; sőt, a khajiitok hite szerint igazából csak egy Mane létezik, aki egy másik testben születik újra az idő előre haladtával. Akár igaz, akár nem, nincs feljegyzés olyan esetről, amikor több Mane tört volna hatalomra; hogy ez a khajiit hitvilág alátámasztására szolgál, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a Mane időben felismerte és likvidálta a potenciális veszélyforrásokat, nem tudjuk.
Így hát a khajiitok az élet két külön részén is megosztottak; az Elsweyr déli dzsungeleiben és folyóvölgyeiben letelepedett városlakók ősi kereskedő hagyományokkal és a sórizs és holdcukor kivitelére alapozott biztos mezőgazdasági arisztokráciával; míg a száraz északi pusztaságokon és füves területeken élő, nomád hagyományikra büszke khajiitok agresszívek és portyázók, rendszeresen egyesültek egyetlen törzsfőnök alatt.
Egy ilyen társadalomban, ahol a hatalom forrása elveszik a sok fordulás között, széles körben elterjedt nézet, hogy a khajiitok leghatalmasabbjai a klánanyák, kik "ravasz és meghatározhatatlan csoportot alkotnak". Végső soron ők felügyelik a Holdcukor szüretelését és finomítását, így ők tekinthetők a legbefolyásosabbnak.
A holdcukor a khajiitok szerint "kristályos holdfény", mit csapdába ejtett a Topal-tenger csillámló vize, és a Tenmar ligeteibe mosták a hullámok a Hermorah irányítása alatt. A cukor elfogyasztásával a khajiitok úgy hiszik, elnyelik az iker istenségek -Jone és Jode- halhatatlan lelkének egy részét.
Ez a tudás a holdcukor természetes kábító hatásával együtt a fesztelen eksztázis állapotába juttatja a khajiitokat, s Elsweyr nagyobb városainak utcái megtelnek a cukor-mámortól reszkető macskákkal. A holdcukor erős párlata a skooma, mit gyakran vízipipán keresztül pöfékelnek, s így a khajiitokon nagyobb hullámokban terjed a szenvedély, mint az egyszerű holdcukortól; azonban a skooma életreszóló függőséget alakít ki az áldozatainál, akik állandóan az eufória és letargia között váltakozó kedélyállapotba kerülnek. Mindazonáltal a holdcukor a khajiitok életének természetes része, s Elsweyr fő kiviteli cikke, mit nagy mennyiségben csempésznek mind nyers, mind feldolgozott formában.
A holdcukor iránt érzett természetes vonzalom miatt a khajiitok "édesfogúak" lettek, Elsweyr ételei főként édességekből állnak; a khajiit diéta legfontosabb összetevői a sütemények, torták, puddingok, édes-sültek, s mindet jó alaposan megszórják vagy megtöltik holdcukorral.
Ez a kapcsolat a vallás és a kulturális gyakorlat között mélyebb, mint amit a látszat sugall. A legenda szerint a khajiitok és az istenségeik összetartoznak a holdak együttállásaiban, nem kevésbé, mint a híres világok közti határállapot, a Mundus azon irányzata, hogy távol maradjon Oblivion tengereitől, és az az erő, ami távol tartja a daedrákat Nirntől. Így a khajiitok, a holdcukor, Lorkhan holdjai, Lorkhan szíve, a Fehérarany Torony mind kapcsolatban vannak, s mind részt vesz a halandó világ alapvető szerkezetének kialakításában.
A tipikus kétlábú khajiit világos színű, bő kendőbe -budi- öltözik, hogy védelmet kapjon a kíméletlen napsugaraktól. Ezt a ruhát a jobb oldalon erősen megcsomózzák, nehogy láthatóvá váljon a mellkasi szőrzet, mivel ennek a közszemlére tétele gorombaság számít és csúnya is. Csatában azok, akik hagyományosan öltözködnek, közepes páncélt viselnek, pompás kidolgozású laza bőrvértet, amire fényesre polírozott fémlapokat erősítenek. Ugyan kedvelik a bőrsisakokat, de azok, akik megtehetik, inkább hornyolt ezüstsisakokat hordanak. Továbbá a legtöbb khajiit ékszerekkel, bizsukkal és tetoválásokkal díszíti magát; az utóbbi kulturális és vallási jelentőséggel is bír, mivel nem csak díszítésként szolgál, hanem annak a jelzésére is, hogy melyik fajba, törzsbe tartoznak, illetve melyik istenséget követik.
Bár a khajiitok túlnyomó része a borotvaéles, visszahúzható karmait használja fegyverként -sokan közülük a számos khajiit harcművészet egyikét is gyakorolják, melyek közül a Véres Agyar, Suttogó Karom és Rawlith Khaj a legnépszerűbbek-, sokan mesterien bánnak a szablyákkal, handzsárokkal, tőrökkel és hosszú íjjal. Az ilyen mesterszintű tudást láthatjuk -egyebek mellett- a hím khajiitok nevében, mivel az életük során betöltött helyüket a nevük előtagjában szokták jelezni; viszont ezzel óvatosan kell bánni, mert két cím használatát vagy a nagy büszkeség, vagy a tudatlanság jelének tekintik.

 Feltevés

Széles körben feltételezik, de nem tudni biztosan, hogy a khajiitok bármilyen rokonságban állnak-e az akaviri macskaemberekkel, a Po' Tunokkal (jelenleg Ka Po' Tun). A Birodalmi zsebkalauz 3. kiadása említ egy agyafúrt állat fajt, a Lilmothiit, akik valaha Feketemocsárban éltek. Feltételezik, hogy valamiféle kapcsolatban álltak a khajiitokkal, de erre a kapcsolatra nincs szilárd bizonyíték.

Vallás és eredet

A khajiitok hitvilágát a "klánanyák" titokzatos figurái vezetik, akiknek az a feladata, hogy elterjesszék a mitológiát a fajtabeliek között, és függetlenek maradjanak a Mane-től és a széthúzó törzsi vezetőktől.
A fajuk eredetét tekintve a khajiitok úgy hiszik, hogy az élet két alom-társtól, Ahnurrtól és Fadomaitól származik, ők adtak életet az első macskának, Alkoshnak. Ő kapta feladatul az idő őrzését, és az ő születése arra késztette Ahnurrt és Fadomait, hogy további életeket hozzanak a világra, ezért létrhozták Khenarthit, a szelek őrét; Magrust, a nap őrét; Marát, a szerelem őrét; S'rendarrt, a kegyelem őrét. Idővel Ahnurr és Fadomai úgy érezték, további gyerekekkel szeretnék megosztani a boldogságot, amit éreztek, ezért Fadomai életet adott a hullámok Hermorah-jának, az éhség Hircine-jének, a pusztítás Merrunzának, a klánanyák Mafalájának, a vér és élet Sangiinjának, az őrület Sheoggorath-ának, és még sok másiknak.
Ekkor történt, mivel már oly sokat látott közülük, Ahnurr úgy döntött, mivel további gyerekek csak ellopnának egy részt a boldogságukból, hogy nem ad többnek életet. Azonban Fadomai ezt megpróbálta megakadályozni, mivel Khenarthi -aki magányos volt a szelek birodalmában- arról győzködte, szüljön még további gyerekeket, ezért megtette, így jött létre Nirni, a fenséges homokkal és buja erdőkkel; Azurah, a hajnal és az alkony; a holdak és állapotaik.
Ekkor Ahnurr rajtakapta Fadomait, és megharagudott rá a cselei és engedetlensége miatt, és megütötte őt. Fadomai féltette a saját és gyermekei életét, ezért elmenekült velük a Nagy Sötétségbe, ahol elrejtőzött, és életet adott utolsó gyermekének, Lorkhajnak. Mivel a Nagy Sötétségben született, a khajiitok hite szerint Lorkhaj szíve megtelt vele, ezért a Nagy Sötétség tudatára ébredt önmagának, és onnantól Namirának nevezik.
Ott a sötétségben, gyerekeitől körülvéve Fadomai rádöbbent, hogy közeleg a halála, ezért felrakta a holdakat, Jone és Jode-ot az égre, hogy megvédje a gyermekeit Ahnurr haragjától, és vezesse őket. Nirninek pedig megadta "legnagyobb ajándékát", hogy annyi gyermeke legyen, mint Fadomainak volt; ettől Nirni elégedett lett, mivel látta, hogy Fadomai gyerekei közül Azurah, akivel az első pillanattól kezdve harcoltak, nem kapott semmit.
A holdaktól védelmezve Fadomai gyerekei elhagyták őt, kivéve Azuraht. A hiányuk okozta csöndben Azurah odalépett az anyjához, akitől három titokban kaptam meg adományát. Megtudta, hogy el kell vennie Nirni egyik gyermekét, hogy megváltoztassa; legyenek ők a leggyorsabb, legokosabb, és legszebb teremtmények, és hívják őket khajiitoknak; másodszor legyenek ők a legjobb mászók, hogy felkapaszkodhassanak Khenarthi lélegzetének szeleire, hogy helyrehozhassák Massert és Secundát, ha hibáznának; végül pedig a khajiitok legyenek a legjobb csalók, képesek legyenek mások elől elrejteni igaz természetüket. Ezek után Fadomai meghalt, Azurah pedig elment, hogy csatlakozzon a rokonaihoz.
Ezzel a tudással felvértezve Azurah figyelte, amint Nirni, aki égett a vágytól, hogy életet adhasson gyermekeinek, odament Lorkhajhoz, és azt kérte tőle, készítsen lakóhelyet a gyermekei számára, amit ő meg is tett, de a szívében levő Nagy Sötétség rávette, hogy ejtse csapdába a testvéreit és Nirnit az új helyen. Sokan elpusztultak ettől, sokan el tudtak menekülni, és belőlük lettek a csillagok, akik pedig megmaradtak, megbüntették Lorkhajt, kivágták a szívét, és elrejtették Nirni mélyén, hogy az elkövetkezendő korokban együtt legyen azzal, akinek a legtöbb kárt okozta.
A Lorkhaj kreálta új világba szülte Nirni a gyermekeit, akik sokan voltak, de keserű könnyeket ontott az erdei népért, a kedvenceiért, akik nem tudták a megfelelő alakjukat. Ekkor jött Azurah, és megnyugtatta azáltal, hogy elvitte az erdei nép egy részét, és elhelyezte őket a sivatagokban és Nirni erdeiben. Ott sok alakot formált nekik, mindegyiknek olyat, amilyenre szüksége lehetett, és miután végzett, elnevezte őket khajiitoknak, s megtanította nekik a titkokat, amiket rábíztak, és hozzákötötte őket a holdak alakjaihoz.
A titkok kibeszélése közben az elsőt meghallotta Y'ffer, aki elmondta Nirninek Azurah tetteit. Nirni pedig a megváltoztatott, és elvesztett szeretteiért való jóvátételként a sivatagokat forróvá, a homokot csípőssé változtatta, az erdőket és vizeket pedig megtöltötte méreggel. Végül, hogy biztosan elválassza szeretett gyermekeit Azurahéitól, megengedte Y'ffernek, hogy megváltoztassa a megmaradtakat, hogy ne legyenek állatok, hanem merek, és bosmernek nevezte el őket. Ettől a pillanattól kezdve a kettő örökre szétválasztatott, és a teremtőikhez hasonlóak gyűlölettel viseltettek egymás iránt.
Ezzel a történettel, amit a klánanyák adnak tovább, a khajiitok nem csak az eredetüket beszélik el, hanem a holdakhoz fűződő kapcsolatukat és a bosmerekkel való viszályukat is. Bár más vallások isteneivel kapcsolatot találhatunk, főként az elnevezésekben (Azurah és Azura, Alkosh és Akatosh, Lorkhaj és Lorkhan, stb.), a khajiitok szerint az ő teremtésmítoszuk az igazi.
Birodalmi tudósok rávilgítottak ennek a khajiit eredet-magyarázatnak az ellentmondásaira, mivel szerintük a khajiitok Nirn sivatagos területein élt nagymacskák leszármazottai, ennek alátámasztására Kormányos Topal -a legelső ismert aldmeri kalandozó, akiről a Topal-tenger kapta a nevét- levéltöredékeit használják fel, aki megemlíti, hogy látott négylábú és kétlábú macskákat is:
"A két- és négylábú macskadémonok a folyó
Teljes hosszában futnak föl-le, egy pillanatra sem tévesztve a hajót
Zöld szemük elől; fújtatnak és köpködnek,
Morognak, dühödnek."
Azonban még ez a homályos bizonyíték is vitatható, mert Fehérpalánk Pelinal -az elf népirtás vezetője- több száz khajiitot mészárolt le ugyanabban az időben, attól a tévhittől vezérelve, hogy "ők is az aldmerik egyik ága", annyira hasonlítottak egymásra.

Khajiit pantheon

A khajiit pantheon számtalan istenséget foglal magába, temporálisakat és egyebeket is, egy részükről alant olvashatunk. A sötét szellemekről, másnéven dro-m'Athrákról, akiket a holdak ellentétes fázisai jelölnek, a khajiitok nem beszélnek.
Alkosh
A macskák sárkánykirálya / Az idő istene
Egy kulturális hős, egyike a legrégibb isteneknek a khajiit kultúrában, imádata a Riddle'thar alapításakor kezdődött, bár istenségként való tisztelete később is virágzott Elsweyr sivataggal sújtott vidékein. Leggyakrabban félelmetes sárkányként ábrázolják macskaszerű jellegzetességekkel, s a khajiitok leginkább úgy írják le Alkosht, mint "egy igazán nagy macskát". Népszerű az a monda, miszerint visszaverte Fehérpalánk Pelinal egyik korai aldmeri népirtási kísérletét.
Azurah
Alkonyat és Pirkadat istennője
Nirninek, annak a síknak és istennőnek a nővére, akin a khajiitok élnek; Azurah az az istennő, akitől a khajiitok eredeztetik jelenlegi formájukat, és kapcsolatukat a holdak változásaival. Bár sok szempontból megegyezik más vallások Azurájával, különálló entitás, és csak kevésszer jelenik meg a khajiitok között az eredettől eltekintve.
Baan Dar
A pária
Inkább megtestesülés, mint egy hivatalos istenség, Baan Dar a khajiit leleményesség és intelligencia megszemélyesítője, amit hosszú szenvedés idézett elő a részükről. Gyakran azzal a zseniális tehetséggel ruházzák fel, ami ahhoz kell, hogy az utolsó pillanatban készített tervvel keresztülhúzza a khajiitok ellenségeinek -akár emberek, akár merek- terveit.
Khenarthi
A szelek istennője
Khenarthi imádatáról keveset tudunk; a khajiitok a szelek istennőjeként tartják számon, az ő lehelete tartja fenn rokonait, Jode-ot és Jone-t, égi útjuk során. Úgy tartják, ő tette a khajiitokat gyorssá.
Jode
Nagy Holdisten
A hold együttállás egyik aspektusa, Jode nagy tiszteletnek örvend a khajiit alfajok mindegyikénél, a khajiitok születésekor betöltött szerepe miatt.
Jone
Kis Holdisten
A hold együttállás másik aspektusa, Jone nagy tiszteletnek örvend a khajiit alfajok mindegyikénél, a khajiitok születésekor betöltött szerepe miatt.



Északi

 


Egy tipikus északi férfi ábrázolása.
Az északiak Égkoszorú magas és dús hajú emberei. Lelkes harcosok, akiket katonákként és zsoldosokként ismernek szerte Tamrielben. A hadviselés minden ágában kitűnőek, de még égnek a vágytól, hogy a szokásos módokon felül új harcművészeteket tanuljanak. Elboldogulnak a hidegben, ami az atmorai őseikre emlékeztet, szomszédaik pedig harcosokként ismerik őket. Az északiaknak vele született képességük van a matrózsághoz, és az is előnyükre vált, hogy folyamatos tengeri kereskedelmet folytattak az első atmorai elvándorlásuk óta. Sok régió kereskedelmi flottáit irányították egész Tamriel partjain.

 

 Történelem

Az északiak, ahogyan a nevük is sejteti, északról származnak: az ismert világ legészakibb részéről jöttek, a kontinensről, amit úgy ismerünk, hogy Atmora. Nagyon keveset tudunk Atmora földrajzáról és történelméről, mivel az akkori költözések idejében az emberiség még nem rendelkezett az írás tudományával. A kevéske, amit ismerünk, régi elf feljegyzésekből maradt fent, amik nem hozzáférhetőek a birodalmi tudósok számára, de tudjuk, hogy az "Altmora" nevű kontinensre hivatkoznak, ami "Ősi Erdőt" jelent. Úgy tűnik, hogy az Atmora egy emberi ferdítése a szónak. Történelmi értelemben az ott élő embereket nedéknek hívták, mivel ők éltek Harald király, az Ysgramor vonal tizenharmadik uralkodója előtt, kiszakadva az atmorai uralkodóság alól, ezután történelmileg cyro-északiaknak könyvelték el őket, hogy mutassák, hogy a cyrodiili emberek még nem különültek el az emberi lakosság eredeti fővonalától.
Atmora nagyon hideg lehetett még az ősi időkben is, legalább annyira, mint Égkoszorú napjainkban, mert az ott élt emberek nagyon jól voltak öltözve a hideg éghajlat ellen. Azt beszélik, hogy a vándorlás ideje alatt egy elnyújtott és véres polgárháború dúlt ott, és a történelem során egy Ysgramornak nevezett férfiú magához térítette mindkét oldalról azokat, akik békében szerettek volna élni, és délre hajóztak, majd megérkeztek Égkoszorúba, Tamriel kontinensének azon legészakibb csúcsára, amit ma csak úgy hívunk, hogy Hsaarik-fok. Az új földet "Merethnek" nevezték el, tisztelettel tekintve azokra az aldmeri elfekre, akik benépesítették a kontinenst, és majdnem egész Tamrielben letelepedtek egy ezredévvel korábban. Ahogyan lenni szokott, az elfek és az emberek viszonylagos békében és gazdagságban éltek az idő nagy részében, de az elfek rájöttek, hogy az emberi lakosság megdöbbentő születési aránya miatt átvehetik a vadonokat és ők lehetnek az ismert világ első nagyobb fenyegetése a civilizációjukra. Természetesen ez sok évszázadig nem történt volna meg, és észrevehetetlenül lassan is következett volna be emberi nézőpontból, de elf felfogásban ez annyit jelentett: "holnapután legyőznek".
Nem sokkal azután az aldmerek <acronym title="Megrendezett, gyakran hivatalosan bátorított mészárlás vagy üldözés egy kisebbségi csoport ellen">pogromok</acronym> sorozatát indították az emberiség települései ellen, és ennek keretében az elf hadsereg porig rombolta Saarthal fővárosát, lemészárolva a védőket és mindenkit, aki nem tudott megfutamodni, jóval több mint ezer embert; ez a tett pedig később a Könnyek Éjszakájaként lett ismert. A nede emberek szétszóródtak a partok mentén és szisztematikusan levadászták őket egy kíméletlen tisztogatás alkalmával; csak Ysgramor és két fia élte túl, épphogy sikerült az utolsó tengerjáróval elmenekülniük, miközben a rév, ahonnan indultak, már lángokban állt. Atmorába érkezvén látták, hogy mekkora is az a béke, amit hagytak maguk után, így gyorsan elterjesztették a történetüket egy erkölcstelen és álnok idegen fajról, az elfekről, akik hajlottak arra, hogy megtisztítsák az emberi fajtól a világ arculatát. Egy ügy alá összegyűjtve a különböző klikkeket, besorozott egy hadsereget, akik így a háború hőseivé váltak, és rájuk csak úgy emlékszik a történelem, hogy az "Ötszáz Társ". Tamrielbe való visszatérésükkor fortélyos módon lemészárolták az ott élő elfeket, majd lefektették az emberek befolyásának alapjait, ami a két faj közötti, egy bizonyos fokig mind a mai létezik napig létező, hosszan parázsló utálatot és előítéleteket teremtett.

 Társadalom

Ma az északi nép társadalma még mindig létezik és virágzik, ahogyan mindig is tette, és ezt többé-kevésbé paraszti társadalomnak lehetne leírni. A többi faj szokásaival ellentétben (beleértve az emberek többi ágát is), a legtöbb északi kisvárosokban, falvakban és falucskákban él, míg csak a lakosság kisebb része lakik nagy városokban. Ebben a szocio-politikai légkörben, amiben élnek, legtöbbjük farmerként vagy favágóként, illetve kovácsként vagy famunkásként dolgozik. A világ többi kulturált emberétől eltérően az északiak alig vagy egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt a szociális intézményekre és a társadalmi kapcsolatokra. Az oktatás- és az iskolákban, akadémiákon és egyetemeken tartott társadalmi képzések intézményesítése helyett, a legtöbb elffel és emberrel ellentétben az északi kultúra az örökségen alapul.
A családok a hagyományokat és a tudást generációkról generációkra hagyják, ami azt jelenti, hogy a legtöbb északi elkezdi a szakmáját és folytatja a családi üzleteket. Ez segít állandósítani a nagyban önellátó égkoszorúi gazdaságot, ahol is a családok megtermelik a saját szükségleteiket, amiket pedig nem tudnak előállítani, azokat kereskedelemmel megszerzik a közösség más tagjaitól. A fém- és fa eszközökért egy másik, egyenlő értékű árucikkel fizetnek, amit a kereskedelem során beszerzett eszközökkel állítanak elő. A farmerek megveszik az eszközeiket, így tulajdonképpen lekötelezik magukat azoknak a kereskedőknek, akik ezeket szolgáltatják, az adósságot pedig aratásonként a termés egy részével fizetik meg. A nagy városok általában olyan területen épültek, ahol nem lehet annyi terményt betakarítani és fát gyűjteni (ha egyáltalán lehet), ami egy ilyen méretű település igényét ellátná, így ők leginkább kereskedelmi elosztópontok, akik irhát, fa- és fém eszközöket, illetve máshol készült élelmiszert vásárolnak, majd ezeket eladják az áthaladó utazóknak más javakért cserébe. A kíméletlen égkoszorúi éghajlat miatt az utazóknak gyakran van szükségük ilyen újra-feltöltő megállókra, és ez az igény termeli a bevételt. A szakmai tudásukat a praktikusság miatt tisztelik: bár nem a legkifinomultabb minőséget tisztelhetjük benne, mindig a meghirdetett módon működik és ritkán viselődik el annyira, hogy a tulajdonosa maga ne tudná megjavítani.
A legtöbb északi rendelkezik a fegyveres és fegyvertelen harc alapvető tudásával, mivel a hosszú, háborúkkal terhelt történelmükben a legtöbb családnak meg kellett tanulniuk megvédeni magukat. A harc képessége apáról gyerekre szállt, illetve a családi címer és néhány alapvető fegyver, mint egy bárd vagy egy rövidkard is átöröklődik. A birodalom minden iparága közül kitűnik az északiak remek famegmunkálási és erdőművelési (és egy fokig a bőrmegmunkálási) képessége, amelyek Tamriel minden régiójában egyértelműen a legjobbak; az északi állati irhákból és a vastag prémekből készült páncélok a legjobbak a fegyverek és hideg ellen. Tisztelik az erős és edzett, független északiakban lakozó harci tehetséget. Bár nem rendelkeznek hivatásos vidéki hadsereggel vagy haditengerészettel, sok népi hadsereg létezik, akik egybetömörülnek, és a legtöbben nagyobb kulturális központ és kereskedelmi elosztó körül szerveződnek: a nagyobb városoknak gyakran saját hadseregük van mind védelem, mind támadás céljából, és általában tizenöt vagy húsz kis falu vagy város fiatal férfijai jelentkeznek önként a kölcsönös védelem érdekében. Továbbá a Birodalmi Légió égkoszorúi ága a világ egyik legjobbja, mivel az északiak erejét és kitartását ötvözi hatalmas fegyelemmel és szervezettséggel. Amikor kihasználják a birodalmilag előírt taktikákat és harcrendet, az északi katonák a legveszélyesebb ellenséggé válnak.
Az északi tengerészet legendás, vakmerőségük és merész célkitűzéseik miatt. Atmora lakosai (fajilag megegyeznek a modern kori északiakkal) voltak az első emberek, akik kifejlesztették a térképészetet és a csillagászatot. Ők voltak az elsők, akik besorolták a csillagokat és felismerték a konstellációkat, és szintén az elsők, akik feltérképezték a tengert és a szárazföldet, ami lehetővé tette az emberi hajózást a kontinensek között. Ysgramor volt, aki kifejlesztette az első emberi írást. Erős vágyuk van az ismeretlen megismerésére. Mohó álmodozók és képzelgők, mélyen elültetett kíváncsisággal az elméleti és az elvont irányába; egyfajta ellentétben az üzleti természetű, nagyon is konkrét, "itt-és-most" birodalmiakkal. Az egyetlen másik faj, akikkel megosztják a nem tapinthatóról szerzett alapos tudásukat, a bretonok, akiknek az érdeklődésük kevésbé a szenvedélyből, sokkal inkább valamiféle hóbortos kíváncsiságból, az örökségük elf feléből ered. Az északiak ünnepelt felfedezők, akik még az elfekkel is sok olyan helyért versenyeztek, ahol ma már megtelepedtek. Még megdöbbentőbb, hogy míg az elfek óriási gályák masszív rendjében hajóztak, ahol hajónként több száz mer teljesített szolgálatot, az északi felfedező erők gyakran néhány kisebb hajóból, mint a tengerjárók álltak, rajtuk alig tizenöt emberrel. A leggyakrabban ezeket a hajókat emberek hajtották, úgy, hogy a legénység akkor evezett, amikor a kapitány/navigátor parancsolta. Nagyobb északi hadihajóknál és kisebb gályáknál ezt még szélerővel ötvözik: kibontott vitorlákkal utaznak keresztül a nyílt óceánon, és az evezőlapátok a rövid távú hajtásra, fordulásra és gyors mozgásokra. Ezeket, gyakran a flottába tartozó hajókat maximum ötven főből álló személyzet vezeti, és ők ugyanannyira katonák is mint tengerészek. A nyílt tengeren csak ragada rombolók képesek versenyezni az északi hadihajókkal.

Embertan

Fajilag az északiak az átlagos emberi intellektus fölött vannak, a Mágusok Céhének intelligencia tesztjei alapján; a birodalmiakat és a ragadákat hagyták le. Bár a birodalmiak jobban képben vannak a gazdaság és a politika dolgainak fontosságával mint az önmegvalósító északiak, gyakran úgy tűnik, hogy a birodalmiaknak jobb érzékük van az intuitív társadalmi döntésekre, ami valószínűleg a nagyobb egymás közötti intelligenciáról árulkodik. A bretonok arról ismertek, hogy nagyobb teret engednek az elvont gondolatoknak és jobban is állnak a matematikával, mint ahogyan sokkal jobban értik a varázslás fogalmát is; bár ők nem igazán veszik fel a versenyt a fizikai okfejtéseknél. Az északiak egyértelműen intelligensebbek a khajiitoknál is és a argóniaiaknál is, de megkérdőjelezhetetlenül az elfek alatt helyezkednek el.
Mint emberek, jóval magasabbak az átlagnál, 180 centiméter magasok, csak az okoknál és az altmereknél alacsonyabbak. Továbbá ők az egyik legerősebb halandó faj, több mint 90 kg súllyal, széles, hordó alakú mellkassal, szokatlanul nagy izomtömeggel és csontsűrűséggel rendelkeznek. A masszív felépítésüknek köszönhetően az egyik legkevésbé mozgékonyak, alig kicsit jobbak az orkoknál. Az éghajlatuk hideg természete révén gyakran tárolnak magukon nagyobb mennyiségű testzsírt, de az egész tömegüket figyelembe véve, ez a mennyiség mégis csekélynek tűnik. Emiatt pedig elképesztően ellenállnak a fagynak, emellett pedig nagyon hosszú ideig is képesek túlélni a fagyasztó vízben, ezek pedig gyakran megtalálhatóak Égkoszorú mellett és egyéb északi területeken is, vegyük példának csak a Szellem-tengert. Kivételesen halovány bőrük van, ami pedig nagyban a közvetlen napfény ritkaságának köszönhető. Nagyon hosszú, vastag barna vagy szőke, ritkábban vörös hajuk van, attól függően, hogy vannak-e cyrodiili őseik. Az arcukat egyértelműen a koponyájuk hosszú formájáról lehet megismerni, erős arccsonttal és egy kicsit gyengébb alsó állkapocscsonttal.
A hangjukat könnyen fel lehet ismerni, mivel az emberek egyik legmélyebb, leghangosabb hangját birtokolják, és azt mondják, hogy ennek a tüdejük kivételesen nagy térfogatához van köze, aminek kifejlődését a nagy magasság tette szükségessé, ahol a legtöbb északi él. Nagyon büszkék a hangjukra, annyira, hogy még az vallásuk mitológiájába is belefoglalták. Úgy beszélték, hogy a provincia északi részén található Világ Torka az a hely, ahol az ég életet lehelt a világra, megalkotva az északiakat. A hangokat pedig erőteljesen a dühöngő Égkoszorú sarki szeleihez kötik; még egy különleges északi mágia is létezik, amit Thu'um-nak hívnak, ami azon alapul, hogy a szürkeszakállok (északi kifejezés a varázslókra) mennyire képesek a létezésbe "üvölteni" a varázsigét.
Az összetett vallásos vagy mágikus szertartásaik sok, kevésbé látványos jelképet használnak (mint ábrázolások, jellegzetes hasonlatok), de annál több hangi ritualizmust (például kántálás, közmondás, beszélt nyelvi ima és kapcsolati szóképek). Az északi vokalisták mindig kapósak voltak a Birodalmi Városban: egyrészt a Templom kórusaiba, illetve a kulturált operákhoz keresik őket hangjuk látványosan nagy terjedelme miatt, amivel egy másik emberi vagy elf hang sem versenyezhet.

 Megjegyzések

Úgy tűnik, hogy az északi kultúra és hit nagyon sok elemét a valós élet norvégjairól és hasonló emberekről mintázták. A túlvilági nézeteik, ahogyan az a Sovngarde, felülvizsgálva könyvben is olvasható, némi hasonlóságot mutat a valóssal.


Orsimer


Egy tipikus ork férfi ábrázolása.
Az orkok vagy orsimerek, akiket még "kitaszított népnek" vagy "romlott elfeknek" is neveztek az ősi időkben, a Wrothgariai-hegység, a Sárkányfarok-hegység és az Orsinium (a Kitaszítottak városaként is emlegetik még) tanult barbár lakosai. Főleg megrendíthetetlen bátorságukról és a viszontagságokban eltántoríthatatlan kitartásukról ismerkszenek meg. Régen az orkokat nagyon félte és gyűlölte Tamriel népe, de mostanra már lassan sikerül elfogadtatniuk magukat a birodalomban, főleg a császári légióbeli kitüntetett szolgálataik miatt.
Az ork fegyveresekre a szakmabeli jártasságuk miatt felnéznek, és emellett a nehéz páncélú ork harcosok a legjobb arcvonalbeli csapatokkal vetélkednek, és rémületesek, amikor az indulatos haragjukat használják. A legtöbb birodalmi polgár az ork társadalomhoz mint durva és kegyetlen réteghez áll hozzá, de el kell ismerniük a törzsi hűségüket, a rangok közötti egyenlőséget és a fajok közti tiszteletet, amit diktálnak.
Gortwog gro-Nagorm egyesítette embereit úgy, hogy egy önálló beékelt területet létesített és arra kényszerítette VII. Uriel Septim császárt, hogy ismerje el az Orsiniumot a többi kiskirálysággal (mint Tőrsuhatag és Őrszem) egyenrangúnak.
A vallásuk a száműzötteket irányító Malacath körül központozódik. Állítólag az orkok akkor születtek, amikor a Boethiah daedra herceg elpusztította az aldmeri istenséget, Trinimacet, úgy hogy Malacathtá változtatta, a követőit, az orsimereket pedig orkokká. A történetek ezt úgy mesélik, hogy Boethiah "megette" Trinimacet.


Ragada

 


Egy tipikus ragada férfi ábrázolása.
Tamriel legtehetségesebb harcosai Pörölyföld sötét bőrű, drótszerű hajú ragadái, akik harcra születtek. Büszke és tüzes lelkük függetlensége miatt inkább felderítőként, őrszemként, szabadúszó hősként vagy kalandozóként tudják elképzelni magukat, mintsem közkatonaként. A fegyverekhez és páncélstílusokhoz való hozzáértésükön túl még erős szervezettel, méregellenállással és gyors mozgással is megáldottak. A ragadák nem osztoznak más emberi fajok közös vérén, nincs kapcsolat az ősi emberi otthonnal, Atmorával.

 Történelem

A ragadák (vagy a saját nyelvükön 'yokudaiak', ami egyszerűen csak a szülőföldjük neve) a nyugati Yokuda kontinensről származnak, ami még az ősi időkben a tengerbe süllyedt. Yokuda elsüllyedését vagy természeti tényezőknek tudják be, mint földrengések, cunamik és vulkánkitörések vagy pedig az anseik legyőzött csoportjának, a hiradirge-eknek varázslat és kard általi bosszúja volt ez. Az otthonuk süllyedésekor a yokudai flotta keletre hajózott, és Pörölyföldön kötött ki.
Akkoriban Pörölyföldet az orsimerek (orkok) és barbár bestiák lakták. A yokudaiak elkeseredett küzdelmet indítottak túlélésükért, és ezért létrehozták a ra'gadákból álló úgynevezett Harcos hullámot, akiknek a mai leszármazottait mint az ősök ismerjük. A nedék, merek és orsimerek városait támadták oly kegyetlen módon, hogy nem hagytak sem túlélőket, sem pedig épületeket a romok tetején. Néhány brutális hónap után a ra gadák a nyugati part mentén erős befolyást építettek ki. Erről a talpalatnyi helyről az egyik támadást indították a másik után, és így sikerült elhajtaniuk az orsimereket és előkészíteni a helyet a Nagy Király és a yokudai fenség számára, akit Na-Totambu néven ismerünk. A mai ragadák is az elődöktől vették át a nevüket, illetve a történelembe nagyszerű harcosokként vonultak be, akik legyőzték az erős és kemény orkokat.

 Társadalom

A jelenlegi ragada társadalom két fő szocio-politikai osztályra oszlik, akiket mint koronások és ősök ismerünk. A koronások a Nagy Királytól és a Yokudában uralkodó No-Totambutól származnak. Nagy becsben tartják a yokudai hagyományokat és nagyban gyűlölik a birodalom irányítását Pörölyföldön. Az ősök a ra gada harcos osztálytól származnak, akik meghódították a provinciát. Inkább világvárosiak mint az alakmásaik, és jobban is szívelik a birodalmi kulturális hagyományokat.
A társadalom nagyon harcias és majdnem mindenkiről úgy hírlik, hogy legalább alapszinten ismeri a fegyverhasználatot és a támadást, bár csak a vezetők ismerik behatóan a stratégiaalkotás, a formációkba rendeződés és a taktika tudományát. Csak a legerősebb és legokosabb ragadákat engedik be a nagy követelményeket támasztó hadseregbe, és elvárják tőlük, hogy bármikor meghaljanak nemzetükért. A keleti mágia vagy a nudri-hi gyakorlatát egyaránt elítélik a koronások és az ősök is.
A ragadák nagyon fegyelmezett és vállalkozókedvű emberek, akiknek több száz év tapasztalatuk van a hadviselésben. A harcosaik a legjobbaknak számítanak a világon, emellett pedig a tengeri hadviselés vitézei is, ahogyan azt a Stros M'kai csatában is bizonyították.

Embertan

Fajként a ragadák maximum az emberi intelligencia átlagáig érnek fel, de a legokosabb északiakkal versenyeznek és általánosságban az elfeknél alacsonyabban helyezkednek el szellemileg. Átlagos emberekkel megegyező a magasságuk, de az erejük és a mozgékonyságuk jobb azokénál, ezen felül remekül elboldogulnak a forró, száraz területeken. Az általában sötét bőrük színárnyalatban a világosbarnától a majdnem feketéig tart, gyakran jelentős piros színezettel ellátva. Ez a bennük rejlő nede vér mértékétől függ, mivel a legtöbb ős több évszázadon keresztül nede telepesekkel élt együtt. Nagyon göndör hajuk, leheletnyi szakálluk és bajszuk van, szőrzetük pedig változó.